A röpítő törők csapágyazásából 8 éves szénbányászatban szerzett praxist követően sikerült a későbbi vállalkozás első alapkövét letennem. Ezek általában kúpos furatú közepes és nagyméretű (d=120-240 mm furat) beálló görgőscsapágyak, melyeket szorító vagy lehúzóhüvellyel rögzítettek a tengelyen.

A csapágyszerelés rögös útjára a kényszer vitt rá, mivel a beosztottak nem igazán végeztek jó munkát. Volt olyan nap hogy ugyanazon a gépen kétszer is tönkrement a csapágy. Hozzáteszem az akkori KGST relációban hozzáférhető csapágyak minősége is sok-sok kívánnivalót hagyott maga után. Főnökeim persze rajtam verték le az üzemzavarokat, ezért úgy döntöttem, hogy megmutatom.

Igazából a legnehezebb a dologban a “mindig így szoktuk” tényező kiiktatása volt. Szerencsére főiskolás koromban egy SKF kiállításon addig udvaroltam a kiállítóknak, hogy sikerült néhány katalógust beszereznem. Természetesen nem magyar nyelven, de Goethe és Shakespeare nyelve sem okozott gondot. A szakirodalomban fellelt megoldásokat a gyakorlatba ültettem át. Sikerült a hibák gyökerét feltárni, már csak az eszközöket és a körülményeket kellett biztosítani. A legnehezebb ebben természetesen az emberi tényező áthidalása volt. 

A hibaokok az alábbiak voltak:

• emberi tényező – szakmai hozzáértés hiánya=vágó, kalapács, feszítővas, vágópisztoly és egyebek.
• szennyeződés bejutás a szereléskor (brikettgyárról és szárított szénporról beszélünk).
• hibás előfeszítés (általában a hüvelyt rögzítő anyát addig húzták amíg bírták).
• hibás csapágyház beállítás -részben a kellő tisztaság hiánya, részben hanyagság miatt.
• elégtelen utánkenés.

Mivel a legfiatalabb vezető voltam a cégnél nem volt könnyű elfogadtatni a tudást. De sikerült. Igaz, jó hecc volt kiszúrni a fiatallal, például amikor az idősebb művezető kollégák rendre elfelejtették a gép környékének a takarítását elvégeztetni. Ennek következményeképpen közeli kapcsolatba kerültem a lapáttal és seprűvel, esetenként egy teherautórakománynak megfelelő szénport kellett eltakarítani, hogy hozzáférjünk a géphez.  Mikor az első szerelés után már egy hónapja működött ugyanaz a csapágy, már kisebb volt az ellenállás. Aztán jött a következő és a következő. Egy tény: a lapáttal, ásóval és hasonló eszközökkel a mai napig nem sikerült szimbiózisban élni.

Egyszer egy kora reggeli órában kerestek. Az ország egyik legnagyobb dolomitbányájának a vezetője, későbbi tulajdonosa hívott. Hetek óta szenvedtek egy röpítő törő csapágyazással. A nevemet az akkor még kerületi Bányaműszaki Felügyelőség (később Bányakapitányság) adta meg. Röviden egyeztettünk, én renitens módon önkényesen szabadságoltattam magamat. Előzőleg sosem fordult meg ilyen a fejemben, de most éreztem, hogy valami elkezdődik. Életem első ügyfele kocsit küldött értem, és egy órával később már robogtunk a dolomitbánya felé. A helyszíni felmérést követően röviden vázoltam a tennivalókat, aminek az utolsó pontja az volt, hogy délután ötre kéne valaki aki hazafuvaroz.

Az ügyfél kissé kételkedve fogadta az elmondottakat, főleg azt, hogy délután ötre kész a gép, de mindenben a kérésem szerint jártak el. Mire Budapestről megérkezett a csapágy és a többi alkatrész, addigra már mindent előkészítettünk a beszereléshez. Amikor valamivel 4 óra előtt villanyszerelőt kértem a gép indításához, a kétkedésnek már nyoma sem volt. Az egyórás próbajáratás után, és a rezgésdiagnosztikai vizsgálat után már azt is elhitték volna, hogy tudok a vízen járni.

Azért a rend kedvéért otthagytam a hőmérőmet, azzal, hogy ha a csapágyház hőmérséklete eléri a 80 C^o-ot, akkor állítsák le a gépet. Hazaszállítottak, de abban maradtunk, hogy reggel fél hatra jönnek értem egy ellenőrző vizsgálat céljából. (Mivel a “jól fizetett” munkakörömből még autóra nem futotta.)  

A kolléga fülig érő szájjal közölte, hogy a gép egész éjjel termelt, de az új csapágy hőmérséklete nem lépte túl a 40 C^o-t. Az ellenőrző rezgésdiagnosztikai vizsgálat tökéletes csapágyállapotot mutatott.

A meglepetés ezután következett: a Megbízóm behívott az irodájába, és a munkámat megköszönve elővett egy bizonylatot, és egy borítékot, melyben akkora összeg volt, amiért két hónapig dolgoztam a munkahelyemen.

Hazaúton próbáltam rendezni a gondolataimat. Másnap reggelre döntöttem: elég volt az alkalmazotti viszonyból, főleg a főnökeimből, önálló leszek a legrövidebb idő alatt. A következő időszakban már nem voltam hajlandó semminemű túlórát végezni, igaz kiderült, hogy már február közepén jócskán túlléptem az éves törvényes keretet. Bár abban az időben az internet és a mobiltelefon még valami utópisztikus dolog volt, ennek ellenére a következő hetekben különböző kőbányákban csapágyszerelési munkákat végeztem – állományon kívüli bérben. Első ügyfelem ugyanis kiváló reklámot csinált nekem. Az SKF akkori igazgatójának és az ügyfelek javaslatára felmondtam a Szénbányáknál a munkaviszonyomat, és az önállóság mezejére léptem. És az ügyfelek jöttek és jöttek… És ma már egy műszak alatt egy ilyen gépen a kétoldali csapágycserét is elvégezzük.